2021.08.06
VÍZ: Haladj az áramlással… és kezeld jól

Bár egyetlen stratégia sem szüntetheti meg az összes kockázatot, elengedhetetlen, hogy az épületek vízgazdálkodási terve tudományos eredményeken alapuljon az egészség védelmének érdekében.


A vízrendszerek kiépítésének alapfeltétele, a víz lehető legnagyobb mértékű áramlása, elkerülve a víz pangását. A csövek és szerelvények belsejében stagnáló víz elveszíti fertőtlenítő képességét, lehetővé téve a mikrobák elszaporodását, és reakcióba lép a csövekkel, melyekből káros anyagok szabadulhatnak fel.


Tehát mi történik a COVID-19 miatt bekövetkezett váratlan épület leállások után? Mivel a járvány hatására bekövetkező leállások egyre hosszabbak, így egyre több adat áll rendelkezésünkre ebben a témában is.
A vízügyi ágazatban dolgozó szakértőkkel és a világ egészségügyi hatóságaival együtt néhány hónappal ezelőtt rámutattunk azokra a kockázatokra, amelyekkel az épületek újranyitásakor szembesülhetünk az épületek vízrendszerében, csövekben, szerelvényekben pangó víz miatt. Az egyik fő gond a vízrendszerek, például a melegvíz-vezetékek, a fürdőmedencék és a hűtőtornyok Legionella baktérium általi fertőzöttsége, amely a Legionellózis nevű betegséget okozza, egy olyan atipusú tüdőgyulladást, amely akár a betegek 10% -ánál is halálos kimenetelű lehet. Súlyos megbetegedést akkor okozhat, ha a víz párájával kijut a környezetbe, és ezt az úgynevezett aeroszolt az ember belélegzi.

"Az egyik fő gond a vízrendszerek Legionella baktériumok általi kolonizációja ..." - Rodolfo Perez, Ph.D.

A járvány közepette a Legionella okozta épületbezárásokról szóló beszámolók egyre gyakoribbá váltak: az Egyesült Államok számos államában az iskolákat, sőt az Egyesült Államok Betegségfelügyeleti és Megelőzési Központjainak (CDC) számos épületét is kénytelenek voltak bezárni. A leállás miatt kialakult pangó víz, minőség romláshoz vezethet, ennek következtében a Legionella nagyobb valószínűséggel jelenik meg a vízvezeték hálózatban, ami a Legionellózis fokozott megjelenését okozhatja. Voltak olyan esetek is, amikor a Legionellózis és a COVID-19 együttes jelenlétéről számoltak be.
 

A proaktív vízgazdálkodás előnyei

A lezárások alatt az épület üzembentartók olyan intézkedéseket hozhattak, melyek csökkentik a Legionellával történő szenyezettség kialakulását, ilyen gyakorlat például a rendszeres öblítés. A világjárványra való reagálás azonban magával hozta a hirtelen bekövetkező épületbezárásokat, ami azt is jelentheti, hogy sok épület nincs megfelelően felkészítve az újranyitásra. A pandémia okozta válság vészcsengő kell, hogy legyen ami emlékeztet minket, hogy az épület használók érdekében, egészségük megóvását szem előtt tartva dolgozzunk a jó épületkezelési gyakorlatok kidolgozásán, melyek között fontos szerepe van a vízminőség fenntartására vonatkozó terveknek.

Az épületekben tartózkodók és a karbantartók egészségének elősegítésének egyértelmű előnyein túl a víz proaktív kezelése számos más okból is előnyös. Általában a penész, a Legionella és más vízben jelenlévő kórokozók, például a Pseudomonas aeruginosa kezelése könnyebben és olcsóbban megoldható, ha azt a jelenlét korai szakaszában felfedezik. A legionella és más hasonló organizmusok csekély mértékben még a természetes vizekben is jelen vannak, így nem mindig igényel teljes körű helyreállítást a vízrendszer a jelenlétük miatt. A problémát okozó mennyiség elkerülése érdekében a víz minőségét rendszeresen monitorozni kell ezt a hatékony vízgazdálkodási tervek is tartalmazzák, csakúgy mint a rendszeres ellenőrzést és a rendszer szennyeződésének kockázatát csökkentő intézkedések bevezetését. Ezek a kockázatcsökkentő tevékenységek magukban foglalhatják bizonyos rendszerek, eszközök célzott átmosását, az ivóvíz és hűtőtornyok fertőtlenítőszer-szintjének ellenőrzését, a csővezeték-szivárgás ellenőrzését vagy a HVAC-berendezések karbantartását.
A jelenlegi COVID-19 járvány ébresztő volt az épületeinkben élő emberek egészségének megóvására, és emlékeztetett a jó épületkezelési gyakorlat értékére - ideértve a vízminőség fenntartásához kapcsolódó intézkedéseket is.
 

A proaktív vízgazdálkodás kudarcának költsége

A vízrendszerek nem proaktív kezelésének hátrányai nagyok lehetnek, mivel az épületek helyreállítása a fertőzöttség későbbi szakaszaiban költséges lehet. Például a Legionella magas szintje a hűtőrendszerekben megkövetelheti ezeknek az eszközöknek az ideiglenes leszerelését, ami azt eredményezheti, hogy leállítják az épület hűtését, amelyek a nyári hónapokban elengedhetetlenek. Hasonlóképpen előfordulhat, hogy a társasházakban, szállodákban a fertőzés miatt le kell állítani a vízrendszert, ami ellehetetleníti az ott élők tisztálkodását.

A dolgok még bonyolultabbá válhatnak, ha feltételezhető, hogy a legionellózis egy épülethez köthető. Számos joghatóságban az epidemiológiai felügyeleti irodák környezeti építési vizsgálatokat folytatnak a Legionellával kapcsolatba került helyeken. A hatóságok elrendelhetik az épület kármentesítését, amennyiben Legionellát észlelnek. A biztosítótársaságok is kezdik elismerni az újranyitáskor felmerülő a vízrendszerrel kapcsolatos kockázatokat. Egy nemrég készített jelentésben az Allianz Global Corporate & Specialty (AGCS) a Legionella és / vagy penész által okozott károkat emelte ki a vállalatok egyik legfőbb kockázataként.

A megfelelő áramlás megtalálása

Bár egyetlen stratégia sem szüntetheti meg az összes kockázatot, elengedhetetlen, hogy a cselekvési gyakorlatok tudományos háttérrel rendelkezzenek, ezek a beruházások az emberek védelmét kell hogy szolgálják. Ezekre a kérdésekre válaszul az újonnan kiadott WELL v2 - a WELL Építési Szabvány legújabb verziója - és a WELL Egészségbiztonsági Minősítés a létesítmények üzemeltetéséhez és kezeléséhez olyan stratégiákra összpontosít, mint a Legionella kezelési tervek kidolgozása és végrehajtása, az időszakos vízminőségi vizsgálatok és a penész ellenőrzések. Az e rendszerekbe ágyazott ajánlások nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a tulajdonosok és a létesítmények vezetői áttekinthessék és felülvizsgálhassák az épületkezelési irányelveiket, és elfogadják az egészségesebb környezet biztosításának kihívását. Itt az idő.
________________________________________
Hivatkozások:
1.            Sleeping giants: Awakening building water systems; Rodolfo Perez, IWBI, June 3, 2020
2.            Legionella (Legionnaires’ Disease and Pontiac Fever) Fast Facts, U.S. Centers for Disease Control and Prevention
3.            Reopened schools find health risks in water after Covid-19 lockdowns, New York Times, August 27, 2020
4.            Coronavirus shutdown causes new risk at CDC: Legionnaire’s disease, CNN Health, August 7, 2020
5.            Wandering a grand hotel emptied by Coronavirus, and checking 1,400 taps, New York Times, May 17, 2020
6.            US Insurers eye Legionnaires’ Disease safeguards as buildings open from lockdowns, Voice of America, June 19, 2020
7.            Allianz: Companies face five liability risk trends amid the coronavirus pandemic, Allianz, September 9, 2020
8.            WELL v2 Water concept overview, IWBI, 2020
9.            WELL Health-Safety Rating for Facility Operations and Management, IWBI, 2020
Ezt a cikket Rodolfo Perez (Director, Standard Development, International WELL Building Institute IWBI) írta
 
 



Magyarországon
előregisztrált
épületek

8



Iroda
showroom
projekt



1




Well
minősítéshez
ajánlott
szállítók

6



http://www.europadesign.hu/

Hazai szakemberek
a WELL-ről

Pálla Gábor Ödön
ügyvezető igazgató
Római irodaház Kft.

Az ingatlanfejlesztőknek a Well minősítés szempontrendszere olyan támpontokat ad, amelyekre érdemes odafigyelni már a beruházások elindításánál. A bérirodaházak fejlesztői számba vehetik az épületek alaprajzi, tartószerkezeti és épületgépészeti kialakítását, hogy az később alkalmas lehessen egy Well iroda megvalósítására. Amellett, hogy a minősítés egy kitűnő marketingeszköz, legalább olyan fontos a munkavállalók egészségének és kényelmének középpontba állítása is. A WELL továbbá hozzásegítheti a HR és kommunikációs szakterületek bekapcsolását is az irodatervezés folyamatába, ami nagyban segítheti egy projekt sikerét.

Cikkeink


Az ESG az Environmental (környezeti), Social (társadalmi) és Governance (irányítási) angol szavak rövidítése. Az ESG keretrendszeren belül ezeket pilléreknek nevezzük és ez az a 3 tématerület, amiben a vállalatoktól elvárt a jelentéstétel.

Kapcsolat

EUROPA DESIGN, WELL PONT


EUROPA DESIGN, WELL POINT
H-1025, Budapest, Törökvész út 71-75.
T: 274-0001

Nyitva tartás
H-P: 09.00-17.00
Email
minosites@welliroda.hu
Kövessen minket!


Hazai szakemberek a WELL-ről

Fazakas György
építész, ügyvezető igazgató
Fazakas Építésziroda Kft.

Nagyon hasznos kezdeményezésnek tartjuk a 2019. február 15-én elindított interaktív előadás sorozatot. Az egészséges irodai környezet érdekében tett intézkedések egyre sürgetőbbek. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az az irodai munkahelyek száma, egyre nő a dolgozók aránya az adminisztratív szolgáltatási területeken.

Kovács Emesének szeretnénk megfontolásra javasolni, hogy a ”Well” minősítésben, az irodai dolgozókra jutó irodaterület mérőszáma is szerepeljen, a túlzsúfolt irodai környezet egészségtelen hatásának csökkentése érdekében.

Kocsány János
CEO
Graphisoft Park SE

A Well Irodáról szóló szakmai előadás nagyon jól összegezte a munkavállalók jó közérzetét középpontba állító új minősítési rendszer lényegét, így ingatlanfejlesztőként felkészülten várom a leendő bérlők erre vonatkozó igényeit. Számomra a Well nyolc fő kategóriája közül kiemelt fontossággal bír a fitness, a mozgáskultúra bevezetése a munkahelyeken. Ráadásul én ezt közösségépítő eszközként is használnám, hogy az ott dolgozók együtt éljék át a testmozgás örömét. Az irodai épített környezetben olyan feltételeket kell megteremteni, amelyek ösztönzik a fizikai aktivitást és az aktív életmódot.

Pálla Gábor Ödön
ügyvezető igazgató
Római irodaház Kft.

Az ingatlanfejlesztőknek a Well minősítés szempontrendszere olyan támpontokat ad, amelyekre érdemes odafigyelni már a beruházások elindításánál. A bérirodaházak fejlesztői számba vehetik az épületek alaprajzi, tartószerkezeti és épületgépészeti kialakítását, hogy az később alkalmas lehessen egy Well iroda megvalósítására. Amellett, hogy a minősítés egy kitűnő marketingeszköz, legalább olyan fontos a munkavállalók egészségének és kényelmének középpontba állítása is. A WELL továbbá hozzásegítheti a HR és kommunikációs szakterületek bekapcsolását is az irodatervezés folyamatába, ami nagyban segítheti egy projekt sikerét.



Irodakereso.info Well Iroda http://www.europadesign.hu/


Adatkezelési tájékoztató